Datasets:

kardosdrur

/

roma-tales

like 0

Le Khameski haj le Shonitikoski pecipija Varikana dulmut le Khames haj le Shonitikos phangline tele pe lumake kavresko agor. Le efta sherenge sap, haj zurales pogani manusha sama len. Duj tromane, haj zurale manusha avri slobodisardine le chereske trupura, maj geline-tar lenca po drom. Ande dromesko mashkar o Kham pe tunyariko phabardas le kadale manushes, kon ingerdas les. Leske shavora kerdyiline le barnavi morchasle manusha. Apol, kon le Shonitikos ingerdas, leske shavora kerdyiline le parne manusha. Ande pengo kher tele phangline le Khames haj le Shonitikos, hoj numa lenge te den nuro. De o cheri kezdisardas te-rovel pala leske shavora, haj kado sas o angluno brishind pe luma. Le duj manusha mukline-tar le chereske trupura. Datunchara si von po cheri.

A Nap és a Hold története Valamikor régen a Napot és a Holdat bezárták a világ túlsó végén. Hétfejű sárkányok és óriások őrízték őket. Két bátor, és erős ember kiszabadította az égitesteket, majd útra keltek velük. Útközben a Nap sötétre égette azt az embert, aki vitte. Az ő utódai lettek a barna bőrű emberek. Aki pedig a Holdat vitte, annak az utódai lettek a fehér bőrű emberek. A házukba zárták a Napot és a Holdat, hogy csak nekik adjon fényt. De az ég sírni kezdett a gyermekeiért, és ez volt az első eső a világon. A két ember elengedte az égitesteket. Azóta vannak az égen

Le trin paparugi Sas jekhar trin paparugi: jekh sas galbeno, jekh sas loli haj jekh sas parni. Losshasa khelen pen pe mal. Sigo baro brishind kerdyilas. Khere kamen te uran. O brishind po jekh majzurales das. Sigo kothe uran kaj galbeno, lolo tulipano. -Cino tulipano! Te putres tyo taxtaj! Te mukes, hoj andre zhan angle o brishind! -La galbenonake haj la lolyake lashe jilesa putrav avri, de la parnyake chi putrav –das vorba palpale o tulipano. -Atunchi vi ame avral avasa – dine vorba palpale le paparugi haj majdur uran. -Cino Lilijako! Te putres tyo taxtaj! Te mukes, hoj andre zhan angle o brishind! -La parnya lashe jilesa mukav andre, de tumenge dujenge nashtig! – phendas o Lilijako. -Te mure phralen chi mukes andre, atunchi chi me chi zhav andre! Apol kethane kindyiline, kaj jekhkaver kethane garadyiline, haj kade trinzhene pale urajline majdur. O Kham ashundas le paparugango vorbipe. Sunusardas len. Avri avilas pala noro. Shutyardas le paparugange phaka, haj von losshales kheldine, urajline majdur.

A három pillangó Volt egyszer három pillangó: egy sárga, egy piros és egy fehér. Örömmel játszottak a réten. Hirtelen nagy eső kerekedett. Haza akartak repülni. Az eső egyre jobban esett. Gyorsan odarepültek a sárga és a piros tulipánhoz. - Kicsi Tulipán! Nyitsd ki kelyhedet! Engedd, hogy bemenjünk az eső elől! - A sárgának és a pirosnak jó szívvel kinyitom, de a fehérnek nem nyitom! – felelte a tulipán. - Akkor mi is kint leszünk – mondták a pillangók és repültek tovább. - Kicsi Liliom! Nyitsd ki kelyhedet! Engedd, hogy bemenjünk az eső elől! - A fehéret jó szívvel beengedem, de nektek nem lehetséges! – mondta a Liliom. - Ha a testvéreimet nem engeded be, akkor én sem megyek be! Aztán együtt áztak, egymáshoz összebújtak, és így repültek tovább. A Nap meghallotta a pillangók beszédét. Megsajnálta őket. Kijött a felhők mögül. Megszárította a pillangók szárnyait, és ők vidáman táncoltak, repültek tovább.

O assav haj o dilo Jekhvar o dilo gelas-tar kaj le Indusheska dorijaki dolma. Kothe dikhlas jekh phirinde pajesko assav. Kade phendas atunchi ande peste o dilo: - Kodi phendine le manusha, hoj le Devles zhanas te-phinzharas pa leske ramasle keripe. No, kado kathe si jekh ramaslo dyelo, haj kado lesko ramaslo keripe, ke les naj vast, naj les punro, vi atunchi phirel. Atunchi kothe nashlas, pe chang bordyilas haj chumidas le assaveski rota. Le kucisarde assaveski rota mishto kethane shindas leski musura. Kade phiren, kon zhan pala pesko shero.

A malom és a bolond Egyszer a bolond elment az Indus folyó partjához. Ott látott egy járó vizimalmot. Így szólt akkor magában a bolond: - Azt mondják az emberek, hogy az Istent meg tudjuk ismerni a csodálatos cselekedeteiről. No ez itt egy csodálatos dolog, és ez az ő csodálatos cselekedete, mert nincs keze, nincs lába, és akkor is jár. Ezzel odaszaladt, térde borult és megcsókolta a malom kerekét. Az éles malomkerék jól összevágta az arcát. Így járnak, akik a saját fejük után mennek.

O rish haj leski voja Jekhvar sas jekh rish. O rish korkori trajilas, haj naj les lashi voja. O adyvin nas guglo. O kham chi das dosta tato, haj pesko kher cino sas leske. Kothe sutas ande jekh buzuli. Jekh dyes gelas-tar pe luma. Maladyilas jekha paparugasa. - Kaj zhas, haj karing? – pushlas o rish. - Pe dur urav. Kaj o kham zurales pekel tele pe mal – phendas e paparuga. Zuralo dikhlas o rish. Sigo lashi voja kerdyilas les. Atunchi vi voj gelas-tar pe dur. Haj sar gelas – gelakerdas, kaj jekh plajicasli mal reslas. Jekhvar numa dikhel ande char variso. - So si kado? – pushlas kathar peste o rish. – Hajkam kadi si jekh kranzhori? Me tele phagrav! –phendas. Kothe zhal, hoj voj te phagrel la. Haj, muri dej, e kranzhori vorbil, haj xuttyel opre jekh buzno anda char. Le chorreske buzneski shing kamlas te phagrel o rish. - O, te dilo! Chi dikhes kathar peski jakh! Chi som kranzhori! – phendas xolyarnyikos o buzno. Le risheski voja kasavo sigo gelas-tar kaj avilas, vi inke leski asvin avri avilas anda leski jakh. O buzno dikhlas kado, haj sunusardas le brigasle rishes. - Te na roves, no! – phendas. Feder de man tyo vast! Te keras chacho amalipe! Zurales losshajlas o rish. Kethane angalyi dine pen, haj jekharsa shukar kerdyilas e luma. Atunchi dikhlas numa o rish, hoj chi trubul te-brigil pes. O adyvin zurales gugloj, o kham shukares pekel, haj na cinoj lesko kher.

A medve és az ő kedve Egyszer volt egy medve. A medve egyedül élt, és nem volt neki jókedve. A méz nem volt édes. A Nap nem adott elég meleget, a háza kicsi volt neki. Ott aludt a bozótban. Egy nap elment világgá. Találkozott egy pillangóval. - Hová mész és merre? – kérdezte a medve. - Messzire. Ahol a Nap erősen süt le a rétre – mondta a pillangó. Nagyot nézett a medve. Hirtelen jókedve lett. Akkor ő is elmegy messzire. És ahogy ment-mendegélt egy dombos réthez érkezett. Egyszercsak lát a fűben valamit. - Mi ez? - kérdezte magától a medve. – Talán ez egy ágacska? Letöröm! Odamegy, hogy letörje. Hát, anyám, az ágacska beszél, és felugrik egy kecske a fűből. A szegény kecskének a szarvát akarta letörni a medve. - Ó, te bolond! Nem látsz a saját szemedtől? Nem vagyok ágacska! – mondta mérgesen a kecske. A medve kedve olyan gyorsan ment el, ahogy jött, még a köny is kijött a szeméből. A kecske látta ezt, és megsajnálta a szomorú medvét. - Ne sírj, no! – mondta. –Inkább add a kezed! Kössünk igaz barátságot! Nagyon megörült a medve Összeölelkeztek, és egyszerre szép lett a világ. Akkor látta csak a medve, hogy nem kell szomorkodnia. A méz nagyon édes, a Nap szépen süt, és nem kicsi a háza.

O levo haj o cino shimijako Nashakerdas o shimijako, opre nashlas pe jekh sovindo levo. Kodo opre ushtyilas anda peski lyindra, haj hopp, xutyildas les. Aba xacisardinosas andre les, kana rudyisardas o shimijako, te mukel les, ke voj inke palpale shaj delas lesko lashipe, te mukel les. O levo numa assajlas pe leste. De v’inke muklas les. -Na pa but o levo ande jagarengo vast kerdyilas. Kothe phangline kaj jekh kasht. Pe levosko rojipe opre dikhlas o shimijako, haj kothe nashlas, chambelas le levosko shelo, haj avri slobodisardas les. Pala kodi kade phendas: -Dikhes, avri assajlan man! Chi patyajlan mange, hoj palpale dav tyo lashipe. Te zhanes, hoj v’ande shimijake si lashipe, haj chachi vorba.

Az oroszlán és a kisegér Futkosott az egér, felszaladt egy alvó oroszlánra. Az felkelt álmából és hopp megfogta. Már kapta volna be, amikor könyörögni kezdett az egér, hogy eressze el, mert ő még meghálálja, ha megmenekül. Az oroszlán csak nevetett rajta. De azért eleresztette. Nem sokkal később vadászok kezébe került az oroszlán. Odakötötték egy fához. A nyöszörgésére felfigyelt az egér, odafutott, elrágta a kötelét, és kiszabadította. Aztán így szólt: -Látod, kivettél! Nem hittél a viszonzásban. Tudd meg hát, hogy egerekben is van hála és becsület.

Man si kasavi voja Sas jekhvar jekh kecisarindo buznoro. Kabor sas leski shing, sar jekh cino naj, de aba kamlas te pusavel lasa. Ande lesko marakerindi voja kothe xukhlas angla e lutuj. -Av, te maras jekhavres! -Muk man pacha! – phendas e lutuj, haj majdur zhalas. -Av te maras jekhavres! Xukhlas atunchi o buznoro kaj o balisho. -Zha-tar kathar – phendas leste o balisho. O buznoro dikhlas le cine zhukles. Voj gelas kothe kaj zhukhloro. -Ashunes cino zhukloro? Av manca te maras jekhavres! -Av! – phendas o cino zhukeloro, haj andre dindardas le buznosko punro. -Tordyu feri! –cipisardas rojindos o boznoro. –Me akhardom tut te marav. Si man kasavi voja, shaj te maras! -Man si numa kasavi voja, hoj shaj dindarav tut. –palpale das vorba o zhukeloro, haj inke jekhvar andre dindardas ando buznoro.

Nekem olyan kedvem van Volt egyszer egy kötekedő kiskecske. Akora volt még csak a szarva, mint egy kisujj, de már öklelni akart. Harcias kedvében odaugrott a pulyka elé. -Gyere velem öklelőzni! -Hagyj békén! –mondta a pulyka, ment tovább. -Gyere, kleljünk! – ugrott akkor a kiskecske a malachoz. -Menj innen! –mondta a malac. Meglátta a kecske a kiskutyát. Ott termett mellette. -Hallod-e kiskutya! Gyere, ökleljünk! -Gyere! –állt rá a kiskutya és beleharapott a kecske lábába. -Megállj csak! –kiáltotta sírva a kiskecske.-Én öklelni hívtalak. Öklelhetnékem van. -Énnekem meg haraphatnékom van! -felelte a kutya, és beleharapott mégegyszer a kiskecskébe.

O kraj haj o farbari Sas jekhvar jekh kraj, kon kodi patyajlas ande peste, hoj voj zurales shukar kipuri zhanel te-farbol. Le kipuri, so voj kerdas zurales nasul sas, de kaske sikadas len, kodole darajline te phenel leske. Trajilas ande krajesko them jekh zurales baro farbari. Jekhar vi leske sikavelas le kipuri. -Me kamos te-zhanav so si tyo vorbipe pa lende. Faj tut? O farbari dikhlas le kipura, pala kadi phendas: -Mure kraja! Man si kasavo vorbipe, hoj kadal kipuri nasul-i. Kadaleste naj tu zhanipe. O kraj xolyarnyiko kerdyilas, haj ande temlica shudas le farbares. Pala duj bersh pale angle akhardas les. -Dulmutane zurales xolyajlom – phendas leske o kraj – sostar nasul vorba phendan pa mure kipura. De kado dyelo te bistras-tar! Tu san pale slobodno manush. Zhikaj lungo vrama vorbisardas lesa, v’inke pe mizmeresko xaben akhardas les. De pala mizmeri pale peske kipura sikadas le farbareske. -Akanak sar faj tu? O farbari chi das vorba palpale leske. Na dur jekh ketana tordyilas, haj leste phendas: -Mangav tut, inger man palpale ande temlica!

A király és a festő Volt egyszer egy király, aki azt hitte, hogy nagyon szép képeket tud festeni. A képei nagyon rosszak voltak, de akinek megmutatta őket, azok féltek ezt megmondani neki. Élt a király országában egy nagy festő. Egyszer neki is megmutatta a képeit. -Szeretném tudni, mi a véleménye róluk. Tetszenek? A festő megnézte a képeket, aztán így szólt: -Királyom, nekem az a véleményem, hogy ezek rossz képek. Fenségednek ehhez nincs tehetsége. A király megharagudott, és börtönbe vettette a festőt. Két év múlva azonban ismét előhívatta. -Múltkor nagyon megharagudtam -mondta neki, - amiért leszólta a képeimet. De felejtsük el ezt! Ön ismét szabad ember. Hosszan elbeszélgetett vele, még ebédre is meghívta. Ebéd után azonban a képeit mutatta neki. -Most hogy tetszenek? A festő nem válaszolt a kérdésre. Közelükben egy katona állt, ahhoz fordult: -Kérem, kísérjen vissza a börtönbe!

O levo haj o cino zhukel Le vadnone pedon sikadine jekhvar ande Londoneste. Kon chi kamelas te potyinas andre ushtyindo bileto, kodo vi zhukles, vi muca shaj ingrelas xamaskonge le vadnone pedonge. Jekh manush xutyildas pe vulyica jekhe cine zhukles, kodoles ingerdas kothe. Vi andre mukline les, le zhukles andre drukisardine le levoski pashushala. O cino zhukel andre cirdas peski pori, haj ande-kh kolco gelas. O levo kothe gelas leste, sungadas les. Kana kodo ande peski dar pe pesko dumo boldas pes, kothe unzolas punresa, palpale boldas les. O zhukel daramnos opre xukhlas, haj pe duj palune punre tordyilas. De o levo vi atunchi numa dikhakerdas, chi azbadas les. Le pedongo gazda andre shudas jekh kotor mas le levoske. Voj shingrelas anda leste haj kothe das le zhukleske. Ratyine, kana o levo tele pashjilas, vi o cino zhukel kothe zhalas pasha leste te-sovel. Kodola vramatar kethane beshline ande pashushala. Vi kethane sutine, unyivar khelakerdine pen. Dikhlas jekhvar le zhukles le zhuklesko gazda. Manglas te len les avri anda pashushala. O levo chi muklas les. Peske zara opre tordyajlas, kade vurlyalas ande peski xolyi. Pala jekh bersh o cino zhukel nasvalo kerdyilas. Na pa but murdajlas. Kana o levo kado dyelo hatyardas, so pecipijas, xolyarnyikos drukakerdas le zhala. Sorro dyes numa boldas pes. Lesko gazda andre shudas les jekhe zhuvinde zhukles. De kodoles ande but kotora shingrelas. Pala kodi voj mashkar peske punre las le cine mule vortakos, haj kade pashjilas kothe zhikaj panzh tordyinde dyes. Pe shovto dyes vi o levo murdajlas.

Az oroszlán és a kiskutya Vadállatokat mutogattak egyszer Londonban. Aki nem akart belépődíjat fizetni, az kutyát, macskát is vihetett eleségül a vadaknak. Egy ember megfogott az utcán egy kiskutyát, azt vitte el. Be is eresztették, a kutyát meg bedobták az oroszlánnak a ketrecbe. A kiskutya behúzta a farkát, és az egyik sarokba sompolygott. Az oroszlán odament hozzá, szagolgatta. Mikor, az, kínjában hátára henteredett, odanyúlt a mancsával, visszafordította. A kutya ijedten felugrott, s két hátulsó lábára állt. De ő akkor is csak nézegette, nem bántotta. Az állatok gazdája bedobott egy darab húst az oroszlánnak. Az letépett belőle egy cafatot, odaadta a kutyának. Este, amikor lefeküdt az oroszlán, a kiskutya is melléje bújt. Attól fogva együtt laktak a ketrecben. Együtt is aludtak, néha el is játszadoztak. Felfedezte egyszer a kutyát a régi gazdája. Kérte, vegyék ki a ketrecből. Az oroszlán nem engedte. Szőrét felborzolta, úgy üvöltözött dühében. Egy esztendő múltán a kiskutya megbetegedett. Hamarosan vége lett. Mikor az oroszlán megértette, mi történt, vicsorogva rohant a rácsoknak. Egész nap hányta-vetette magát. A gazdája erre bedobott neki egy élő kiskutyát. De azt darabokra tépte. Aztán a mancsa közé vette kis halott barátját, és úgy feküdt öt álló napig. Hatodnapra vége lett az orszlánnak is.

E muca Duj vortaka kodi gindisardine pen, pe ratyate peko mas kamen te xan. Kindine ande bolta jekh baro mas, haj pekline les. Kerdyilas anda leste trin kilovura peke mas. Tele shutine len ando talkhar haj geline-tar pala mol. Pune aviline palpale, haj bara vojasa kamlinesas te beshen kaj e mesalya, le peke mas nas kothe. -Kaj shaj si le mas?- gindakerdas pes o Bango vortako. -Kaj, kaj? – phendas palpale o kaver. Sar kade phagerdine penge shere, angle avilas e muca. -Kodi xalas len! –sikadas pe la o Bango vortako.-Dikhav lako lokhoro phiripe. -Te taulnas la! –phendas Godyaver vortako. Kade atunchi tauldine la, e muca trin kilovuri sas. -No – phendas Bango vortako, le peke mas kerdyilinesas. -Kade si – phendas Godyaver vortako, – de kaj si e muca?

A macska Két koma elhatározta, hogy vacsorára pecsenyét esznek. Vettek a boltban egy nagydarab húst, és megsütötték. Lett belőle három kiló pecsenye. Letették a pincébe, és elmentek borért. Mire megjöttek, s nagy vidáman asztalhoz akartak ülni, a pecsenye eltünt. -Hol lehet a hús?- töprengett Görbe koma. -Hol, hol? –felelte a másik. Ahogy így törték a fejüket, előjött a macska. -Az ette meg! –mutatott rá Bango koma. -Látom a lomha járásán. -Megmérjük!- mondta Okos koma. Így akkor megmérték, és a macska éppen három kiló volt. -No- mondta Bango koma,- a pecsenye megvolna. -Úgy van, -mondta Okos koma,- de hol a macska?

Te boldes tut palpale! Pe jekh pajesko sano podo maladyile duj cine buzne. Kasavo sano sas o podo, hoj chi zhangline te-zhan pasha jekhavres. - Palpale, palpale! – del duma o jekh. - Inke so tena! Majphuro som tutar. Te boldes tut palpale tu! - Me ushtyilom majsigo po podo! - Na pala! Chi jekh chi kamlas te-bolden pen. Sheresa gele jekhavreske. Istrano sas o podo. Sa dujzhene ando paji pele.

Fordulj vissza te! Egy patak keskeny hídján szembetalálkozott két kiskecske. Olyan keskeny volt a híd, hogy nem fértek el egymás mellett. - Vissza, vissza! – szólt az egyik. - Még mit nem? Idősebb vagyok nálad. Fordulj vissza te! - Én léptem előbb a hídra! - Na és! Egyik sem akart meghátrálni. Fejjel mentek egymásnak. Csúszós volt a híd. Mind a ketten a vízbe estek.

Sas man jekh buznyi Sas man jekh buznyi, - zhanes? Xalas la o ruv, - zhanes? Ande bar phandadom la, - zhanes? Feri laki singa muklas, - dikhes?

Volt nekem egy kecském Volt nekem egy kecském, - tudod-e? Megette a farkas, - tudod-e? Kertbe rekesztettem, - tudod-e? Csak a szarvát hagyta, - látode?

E hilpa haj le raci Jekhar e hilpa sar gelas po drom, kaj jekhe pajeski dolma reslas. Ando paji raci najiline. Gindisardas, trubujas te-xuttyav jekha. Andre cipisardas lenge: -Te phenav jekh shukar paramicha? -Phen numa! -Aven majpashe! -Shunas vi kathar. -Chi zhanav me kade te-cipij. Te avel avri atunchi kodi, kon majgodyaveri! Me ande lesko kan pheno, voj palpale phenela la le majbutenge. De o godyaver te avel avri, ke o chalado bistrel la! Le raci pe kadi sa avri avile pe pajeski dolma. E hilpa jekha xuttyilas, le majbut urajline-tar.

A róka és a kacsák Egyszer a róka, ahogy ment az úton, egy tóparthoz ért. A vízben kacsák fürödtek. Gondolta, meg kéne fognia legalább egyet. Bekiáltott nekik: -Mondjak egy szép mesét? -Csak mondjál! -De gyertek közelebb! -Halljuk innen is. -Nem tudok én úgy kiabálni, jöjjön ki akkor az, aki a legokosabb! Én a fülébe súgom, ő meg elmondja a többieknek. De okos jöjjön ki, mert a buta elfelejti! A kacsák erre mind kijöttek a partra. A róka egyet elkapott, a többi szétrebbent.

La Vadaki Phuv Kaj sas, kaj nas, varisar sas ma jekh sasunyi. Jekhar pecijas, kindom mange jekh zurales ushoro, rupune luludyenca khuvdo, kalya shtrimflyaki-kalca. Kado kinipe das o bajo ande familija. Sosa muri sasunyi zhi agor phendas avri vorba pa muro mazo vi pa mande. Kadi diferencija sas paluni pitya ando taxtaj. Ande muri xolyi zurales xojajles gelom-tar avri pe avlina. Gindisardom man, zhav ande luma. Sigo kethane paketalisardom jekh khoslo, dandengo kremo, haj dandengi vursa, haj vi aba ravana-kerdom anda dujto-vast kindo mura riktako zhahazo. Pala jekh chaso aba kothe somas pe M7 Thudesko Drom. Muri xolyi urajlas, muro trupo, dyi majushores nashlas ande andrutna palyaki 5. lakir. Sar gelom, chi gelom majsigo sar 20000 km, kade sas man vrama, haj zhanglom te chudisardom man pe dromesko agor nashinde ande majfimlale thaj zhikaj majfimlale cherhaja. Jekhar feri baro kircisardas muri mashina, haj automataka rolyaki patvar avri xuklas anda muro vast. Numa khanchi bajo! Kathe hajkam numa Ungrikone Dromkerinde Karxanoske butyara kerdine butyi. Mure refleksuri ramasle sigipesa kerdine butyi, haj karing avrutno tele tordyindo than ingerdom muro phirimato. La tarapake pasinoske pityi avile avri pe muro chikat, muro jilo ande muro kan zurales mardas, pune lokhes zhanglom te tordyuvav. Akanak aba zhanglom, hoj kadoj jekhe chachikane thudeske dromesko defekto. Avri xulyilom haj pe dromeske agoreska tattate burdajlos dikhlom pe muri nashindyi konshtrukcija. Pe la rigaki paluni rota mure jakha kecisardas-tar pe-kh ablyolindo variso. Pala unyi majfajno anglune klassosko, turcko gali v’atunchi avri zhanglom te cirdav les. Jekh lungo fimlalo bare sheresko karfin sas! Boldom les, dikhlom les ande muri palma o shukares kerdo karfin. Sar dikhlom kado fajno karfin shaj avri phendom akorde phirdas jekh romani kumpanija. Kado karfin si jekhe romane lohareski butyi. Le mashkar bachatoske purzi shutom o bajo-kerindo karfin, apol angle lom jekh tubushi. Ande kado tubushi sas „TU-KI-CSÖP-FUJ” jekh sigo gluma. Shaj najisaras la japanoska texnikake, ke daba pala desh percuri pale hatyardom man sigipesko zalisajlo shukaripe. Muro per chingardas. Phendas man, trubujas te – xav variso. De so? Kana lom man bisterdom o xamasko! Akanak e baxt pasha mande avilas, haj dikhlom muri baxt na pa but nachola. Dikhav, hoj vortande mure jakhenca o ando avrutno than lokhes, kotyodisardos avel le Shaveski Khanyi, sa peske pulyonca. Sar o strafin, sigos angla le Shaveski Khanyi gelom perdal pe opruno – phirindo. Duj pherde gone shudom pe muri stungo kuj, zhi kaj mure chache vastesa angla mande inkerdom. Le Kolcosko Cherhaj sharajipeske. Lokhoro, choral gelom pala le phure Shaveski Khanyi. Pe muri baxt, chi las man sama. Atunchi shudom aba le Kolcosko Cherhaj haj sigos ande gone hacisardom le pulyon. No, aba le fundosko mato kathe si, numa trubujas te – pekav les! Pe majucho sigipe kapcholisardom. Gindisardom man te si trafipakso, phurdadom thuvesko noro pe mura mashinaka gledako numero. - Nisara si man, so si pe dopash chaso mandar le Thudeske Dromeska palyake hodinipesko than! – dom avri e porunka man. Sar pashilom karing le hodinipesko than, rovinde glasuri mardine mure kan, so pe jekh majmishto zurajline. Daba azhukardom, hoj ande hodinipesko than reslos krujal te dikhav, te zhanav le bare rovipesko karano, chi bunusardos mura bokhasa. Suntona Ratyaka–Zorake Cherhaja! Angla mande sas e romani kumpanija ande briga! - Soj o bajo, Phure! – phendom leske, kon angla e jag beshlas. O phuro avri las anda pesko muj lungona ranaki lyuvava, haj peska phurani musura karing mande boldas la. -T’aves baxtalyi, Phenya! – phendas o vajda, haj lyuvavka ranesa sikadas karing rovinde shavora. – Bokhalej. Chi tut chi zhanas kavresa te – imbisardas, numa amara jagake tatyipesa. Chi kamlom te–bunuj le phures, kade tele beshlom pasha les. Voj mashkar le thuveska verigako muklipe paramicha phendas, unyivar baro shungardas ande jag. - Amen pe sorro kurke nashadas e stungo baxt… Phandyilas le vurdoneski lyepka. O Janchi, o lohari lashardas la, de pala kodi amaro grast murdajlas… Trin dyes nachile, kana zhanglam le Bare Rishes te – astaras pel grastesko than… Ke aba naj amen love, gelam-tar kathar le Shaveski Khanyi pulyon te – choras. Kodi zhungalo karfin xasajlas po M7 Thudesko Drom!… Pune o Janchi nyevo karfin kerdas haj zhi kathe reslam, aba le Shaveski Khanyi dur kotyogisardas mandar…Chi zhanav, amare chore bokhale shavora, hoj birisarena pen, zhi kana e Khanyi palpale boldyol… - phendas o phuro, haj ande jag dikhlas. - Le karfina arakhlom. De na azhukaren pel Shaveski Khanyi. Chi arakhadyon sigo nyeve pulyura – phendom haj mure sheresa istondom kaj muri mashina. Le phureske chi trubusardas majbut phenipe. Ande leske jakha xalo nuro phabardas. Le ternos shavipesa opre xuklas haj pala mande avilas. Mure pulyenca pherdo gono kothe dom les, sar podarka. Sigos pe bus peke pulyoski sung krujal las o tabori. Mashkar le kokalengo kircipe o phuro das man jekh lashi vorba. -Phenya, vi dav tut variso. Jekh lashi vorba. Muk kothe kodole manushes, kaske peski dej del porunka! Chor kodo fimlalo brechinari pe tyo mashkar! – poknisardas karing o Vesusi. O Marsho aba dulmut biromnyakoj. Te dikhel tut, ande kodo minuto ande tut kamel. -Nais tuke e lashi vorba, Phure! Vi kero, de majanglunes ingrav tumen pe Vadaki Phuv -Kaj? – abdyolas opre le phureske jakha. -Pe Vadaki Phuv. Ande muro them, pe Ungro Them. Kado them federmajshukari ande luma! O phuro sikadas jekh peska lyuvavasa, haj jekh zuralo shavo lenge anglune vurdonesko kropaco phanglas kaj mure cirdipeski kirligo. -Inke chi phendom-tar sa! – darajlom, kana dikhlom o baro getisajvipe. – Chachoj, hoj la Vadaki Phuv si muro them, de kothe butyi trubul te – keren! Vi akanak kothe si but bibutyange manusha! -Na dara! Ame chi daras la butyatar, haj vi avla amen butyi. Na pa but kasave barvale avesa, hoj sako muro nyepoto turbovosa phirena. Muri romnyi apol anda lila drabarel ando tevevo, me sakofalo lashipevadakero tye niposke, sode chi zhanen chi ministeruri kethanes! No, pe kadi vorba chi zhanglom si te phenav. O jekhipe rakhadyilas haj vojaka gilyasa vi andom len ande Peshta. Vi zhos palpale le Marshesko shero te – zalisarav, de gindisardom man, anglunovar avri phenav kathe muri bari adventura. -Suntone Devla! Kathe but chorre, bokhale manusha si! Haj chordine mure palune gonosko pulyo! Gonesa kethane!

Az Ígéret Földje Hol volt, hol nem volt, valahogy volt nekem egy anyósom. Történt egyszer, hogy vettem egy nagyon leheletkönnyű, ezüst szállalal átszőtt, virágmintás, fekete harisnyanadrágot. Ez a vásárlás okozta a bajt a családban. Ugyanis az anyósom a végsőkig kifejtette a véleményét az ízlésemről, na meg rólam is. Pontosan ez a nézeteltérés lett az utolsó csepp a pohárban. Sértődöttségemben mélységes felháborodással az udvarra mentem. Elhatároztam, hogy világgá megyek. Gyorsan összecsomagoltam egy törülközőt, a fogkrémet és a fogkefét, és máris indítotam a másodkézből vásárolt űrjárgányomat. Egy óra múlva már az M-7-es Tejútpályán robogtam. A mérgem elszállt, s testem, lelkem megkönnyebbülten száguldott a pálya belső, 5. sávjában. Miközben igyekeztem betartani az itt megengedett legnagyobb 20.000 km-es sebességet, volt idöm gyönyörködni az út szélén elsuhanó fényesebbnél fényesebb csillagokban. Egyszer csak nagyot zökkent a járgányom, s a szervós botkormány kiugrott a kezemből. Csak semmi pánik! Itt biztosan csak a Magyar Útépítő Vállalat munkásai dolgoztak. Reflexeim csodálatos gyorsasággal működésbe léptek, és a külső leálló sáv felé kormányoztam a járművemet. Az izgalom verítékcseppjei gyöngyöztek a homlokomon, a szívem a fülemben vadul kalimpált, mire sikerült döcögve megállni. Ekkor már tudtam, hogy ez egy igazi tejúti defekt. Kiszálltam, és az út széli védőkorlátnak dölve végigtekintettem a futóművemen. A jobb hátsó keréknél a szemem megakadt egy csillogó valamin. Néhány finomabb, első osztályú cifra káromkodás után mégiscsak sikerült kihúznom. Egy hosszú, fényes, nagyfejű szög volt! Forgattam, néztem a tenyeremben lapuló mesterien megmunkált szöget. A kidolgozás finomsága láttán megállapítottam, hogy erre egy cigánykaraván járt. Ez a szög egy cigány kovács munkája. A tartalékalkatrészek közé süllyesztettem a galibát okozó szöget, majd előhalásztam egy tubust. Ebben a tubusban a „ TU-KI-CSÖPP-FUJ „ nevű tömörítőpumpa-pillanatragasztó volt. Hála a japán technikának, mert csekély tíz perc múlva újra élvezhettem a sebesség szédítő mámorát. Gyomrom kopogni kezdett. Jelezte, valamit enni kéne. De mit? Az induláskor az ennivalóról bizony elfeledkeztem! Vélelenül a szerencse mellém szegődött, és megoldhatónak tűnt az éhségem csillapítása. Látom ám, hogy a szembejövő pálya külső sávjában lassan, kotyogva jön a Fiastyúk összes csirkéjével. Mint a villám, gyors cikázással a felüljárón átszáguldva a kotlós elé kerültem. Két üres zsákot a bal karomra dobtam, míg a jobb kezemmel magam elé tartottam a Sarkcsillagot álcázásnak. Lassú óvatos léptekkel az öreg Fiastyúk mögé lopakodtam. Szerencsémre, nem vett észre. Ekkor elhajítottam a feleslegessé vált Sarkcsillagot, és gyorsan a zsákokba kapkodtam a csirkéket. Na, már az alapanyag megvan, csak meg kéne sütni! Magasabb sebességre kapcsoltam. Gondolva az idébb-odább elhelyezett trafipaxokra, a rendszámomra füstfelhőt fújtam. -Irány a fél fényórányira lévő tejútpályai járműpihenő! – adtam ki a parancsot magamnak. A pihenő felé közeledve síró hangok érkeztek a fülemhez, amely egyre jobban erősödött. Alig vártam, hogy a pihenőbe érve körülnézzek, megtudjam e nagy sírás-rívás okát, nem törődve az éhségemmel. Szent Esthajnal Csillag! A cigánykaraván volt előttem búbánatba borulva! -Mi a baj, Öreg! – szólítottam meg a tűz előtt kuporgó öreget. Az öreg kivette a szájából a hosszúszárú pipáját és ráncos, meggyötört arcát felém fordította. -Üdvözöllek, Testvér! – köszöntött a vajda, és a pipaszárral a síró gyermekek felé bökött. – Éhesek. Téged sem tudunk mással megkínálni, csak a tüzünk melegével. Nem akartam megsérteni az öreget, így hát letelepedtem mellé. Ő nagy füstkarikák eregetése közben mesélni kezdett, időközönként sercintve köpött egyet a tűzbe. -Minket egész héten üldözött a balszerencse… Eltörött a kocsilőcs. Jancsi kovács megjavította, de aztán a lovunk döglött meg… Három napba tellett, míg sikerült a Nagymedvét befogni a vezetékló helyére… Mivel lóvénk nincs már, elindultunk a Fiastyúktól csirkét lopni. Hát az a fránya szöget nem elvesztettük az M7-es Tejútpályán!… Mire Jancsi gyerek új szöget kovácsolt és eddig eljutottunk, a Fiastyúk már velünk szemben kotyogott… Szegény éhes gyerekeink nem hiszem, hogy kibírják, míg a kotlós visszafordul… - sopánkodott az öreg, s mereven a tűzbe bámult. -A szögeket megtaláltam, de a Fiastyúkra hiába vártok. Nem egyhamar költ új csirkéket – mondtam és a fejemmel a járgányom felé intettem. Az öregnek nem kellet több magyarázat. Szemében huncut fény lobbant. Fiatalos legénységgel felugrott és utánam jött. Az egyik zsák csirkémet odaajándékoztam. Hamarosan nyárson sült csirke illata vette körül a tábort. A csontok ropogtatása közben az öreg adott egy jó tanácsot. -Testvér, adok neked én is valamit. Egy jó szót. Hadd ott azt az embert, akinek az anyja parancsol! Lopd el azt a fényes övet a derekadra! – bökött a Vénusz felé. – A Mars már régóta asszony nélkül van. Ha téged meglát, biztosan beléd szeret. -Köszönöm a jó tanácsot, Öreg! Meg is teszem, de előbb elviszlek benneteket az Ígéret Földjére. -Hová? – csillant fel az öreg szeme. -Az Ígéret Földjére. Az én hazámba, Magyarországra. Ez a legszebb ország a világon! Az öreg intett egyet a pipájával, s egy fiatal, deltás legény a vezérkocsijuk rúdját a vontatóhorgomhoz kötötte. -Jaj, még nem mondtam el mindent! – ijedtem meg a nagy készülődés láttán. -Igaz, hogy az Ígéret Földje az én hazám, de ott dolgozni kell ám! Azzal is számolniuk kell, hogy most nagy a munkanélküliség! -Ne félj! Mi nem félünk a munkától, és lesz is munkánk. Hamarosan olyan gazdagok leszünk, hogy mindegyik unokám turbóval fog járni. Az asszonyom majd a kártyákból jósol a tévében. Én pedig annyi mindent és jót fogok ígérni a népednek, amennyit az összes miniszter sem tud együttvéve! Na, erre már nem volt mit mondanom. Az egyezség megszületett és vidám nótaszó kíséretében el is hoztam őket Budapestre. Indulnék is vissza a Marsot elcsábítani, de hát gondoltam, itt először elmesélem a nagy kalandomat. -Szent Isten! Hogy itt mennyi csóro, éhező ember van! Hát nem ellopták az utolsó zsák csirkémet! Zsákostól!

E kalca Kaj le Dacheske kakoske lyindrango gicipe chi trubujas les lyindraki-ginadyi. Jekhar ratyine pe kodo opre ushtyilas, hoj peska sobaki felyastra mardas varikon. Opre xuklas las peske kerligoski rolyi, haj las pes, la ratyake manushes te dikhel. Krujal dikhlas, de chi dikhlas khonyikos. Palpale gelas ande peski soba, tele beshlas haj gindisardas pes. Kon shaj sas? Kodi lyindrajlas, hoj pesko koverko duj vedranca gunuja shordas ande xajing. Vi atunchi numa voj shaj mardas e felyastra, gindisardas avri e pecipija. Detehara aba intrego vulyica avri zhanglas pa mure kakoski lyindra. Pune palune manusheske phendas, zurales patyajlas, hoj kodi na feri lyindra sas, tena zuralo chachipe. Vi andre sharadas e xajing phalyanca. Gindisardas avri, opre dela le koverkos pe policija. Thodas pes, uradinosas pes, de peski kalca chi arakhlas. Kadalesa las pes e bari pecipija. Kade duj opre dipe kamel te dela: anda rumusaripe, haj anda choripe. Chorro Dachi, muro kako mishkisardas sakones. Pala unyi dyes somas leste, haj ashundom so voj phendas pesko vatyipe. O chachipe kodoj, vi me chachipe dom leske, sar sa phurenge. De tena aven bajo, phendom leske, anglunovar dujzhene te dikhas perdal le shifonyuri. Kodi kalca, pe angluno rodipe feri chi kamelas angla te avel. Kerkosajlom, haj aba-aba patyajlomas e pecipija. Atunchi avilas pe muro zhutipe le kakosko nyepoto, haj muri lala, e Pepe. Inke jekhar kethanes kamlamas te keras o rodipe. Po jekh kidakerdas ame le gada, ande gleda shutam po divanyi. Chi trubujas na pa majbut te rodas, ke rode gada arakhlam. Kade pe phikosko kasht sas e kalca ame umladam pe shifonyesko vudar, haj majbut palpale shutam ando shifonyi. Daba nachile duj dyes, avilas mande muro kako. Vi inke pe man shutas le cherhajengo cheri. Sakofalo somas, numa lashi naj. Pe leska xolyarnyikona vorbako agor phares zhanglom avri, hoj me chor som. Me chordom leski rodi kalca. Sunusardom le chorres, de azbadas man leski xoxamnyi vorba. Chi inke chi shaj kerdom khanchi, ke avri negacisardas anda lesko kher. Muri dej v’atunchi gelas leste, hoj e kalca te rodel, de numa zhikaj e avlina reslas. Kethane xaline pen. E situacija aba zurales nasul kerdyilas, kana muri dej puterdas le gordiusosko gircho. Ande laki xolyi kothe phendas: - Ova, muri shej inkerdas-tar la, ke opre las la pe shkolake faishanesko andre sikavipe. Kadale „phenipesa” muro kako, o Dachi hodinisardas. Vi pacha avlas krujal mande unyi zhikaj dyes, de nas pacha ande mure kakoski godyi. Voj kamlas chachipe. Vi avri gindisardas jekhe dromesko plano tela leska bilyindrake ratya. Andre gelas ande shkola te-phushel, pherdal phirdas le suvaren. – Gindisardas pes, anda shlicco perdal suvdom la. – Muft nashakerdas kathekothe, nasul data chi zhanglas te-lel. Anda kodi man, sar chorarica, tele khoslas anda peski lishta. Pacha kerdam. Pala jekh shon xolyarnyikos avilas mande le kakosko zhamutro. -Dikh, tyo drago kako, o Dachi, andre purrisardas man anda choripe! – sikadas le mujalipeske akharipesko lil. – So shaj lestar te-chorren, kana naj les khanchi? Inke, te avlas, atunchi chi los lestar khanchi! Ande kadi chachikani somas. Sakon zhangline, hoj aba but bersh ande xolyi si, haj jek-kavres dural chi sama chi len. Ande muri phari situacija v’atunchi zumadom kethane-palpale te-vorbij, hoj te hodinisaravles. Amari familija interesnos azhukardas lemujalipeske vorbisaripesko agor. Le Jozhesko angluno drom mande sas. Assajlos phendas so sas ando mujalipe. O Dachi kodi phendas, hoj voj, o Jozhi, chordas e kalca, haj avri parudas kekh pe nasul. Angla la mujalicako nakh vi sikadas jekh dulmutani kalca. Nono! Me dikhlom amgla mande la mujalica, sar jekh baro assal pe muro kako. Sostar trubulas jekhe barvale terne manusheske le jekhe phure manusheski dulmutani kalca. Inke atunchi, te naj jekhformo lenge trupura! O kaver dyes avilas-tar mande vi muro kako, o Dachi. Muro chorraroro rijindos phendas mange: Mure sheja, kodo khanchesko manush, vi inke potyindas-tar la mujalica! Haj vi so zhanglomas te-phenav pe kodo? Ashundom. Haj kodi gindisardom man, hoj kodi xali kalca vi akanak kothe si ando shifonyi, le mashkar majbut gada.

A nadrág Dácsi bátyának nem kellett álmai megfejtéséhez álmoskönyv. Egyszer este arra riadt fel, hogy szobája ablakát megverte valaki. Felugrott, kapta a kampósbotját, és azonnal indult az esti látogató megleckéztetésére. Körülnézett, de nem látott senkit. Visszament a szobájába, leült és gondolkodott. Vajon ki lehetett? Azt álmodta, hogy a szomszéd két vödör istállótrágyát öntött a kerekeskútjába. Akkor csak ő verhette meg az ablakot is, következtette ki az eseményeket. Reggelre már az egész utca értesült Dácsi bátyám álmáról. Mire az utolsó embernek elmesélte, szentül meg volt győződve, hogy ez nem álom volt, hanem a kemény valóság. Be is deszkázta azonnal a kutat. Elhatározta, hogy feljelenti a szomszédot a rendőrségen. Mosakodott, öltözött volna, de az öltönyét nem találta. Ezzel elkezdődött a lavina. Így már dupla feljelentést fog tenni: rongálásért és betöréses lopásért. Szegény Dácsi bátyám mozgásba hozott mindenkit. Néhány nap múlva meglátogattam és meghallgattam az ő panaszáradatát. Természetesen, mint minden öregnek, neki is igazat adtam. De a következmények megelőzése végett sikerült rávennem, hogy közösen nézzük át a szekrényeket. Hát, az a nadrág, első kutatásra csak nem jött elő. Elkeseredtem, s már-már magam is kezdtem hinni a történetet. Akkor jött segítségemre a unokája, és Pepe néném. Közösen, még egyszer hozzáfogtunk a kereséshez. Egyesével szedtük elő a ruhákat, sorba rakva a heverőre. Nem kellett sokáig rakódnunk, mert a keresett öltönyt megtaláltuk. Úgy, vállfán lógva, felakasztottuk a szekrényajtóra, a többit megvisszaraktuk. Alig telt el két nap, megjelent nálam a nagybátyám. Rám rakta még a csillagos eget is. Minden voltam, csak jó nem. Haragos szóáradatából nagy nehezen sikerült kihalásznom, hogy tolvaj vagyok. Elloptam a megtalált nadrágját. Sajnáltam szegényt, de bántott a gyanúsítása. Mégsem tehettem semmit, mert kitíltott a házából. Ennek ellenére anyám elment hozzá, hogy a nadrágot megkeresse, de csak az udvarig jutott el. Összeszólalkoztak. A helyzet már jól elfajult, mikor anyám megoldotta a gordiuszi csomót. Mérgében odavágta: -Igen, a lányom vitte el, mert azt vette fel az iskolai divatbemutatóra. Ezzel a „beismeréssel” Dácsi nagybátyám megnyugodott. Csend is lett körülöttem pár napig, de nem a nagybátyám agyában. Ő bizonyítékot akart. Ki is eszelt egy útitervet az álmatlan éjszalái alatt. Bement érdeklődni az iskolába, végigjárta a szabókat. – Gondolta, a slicce miatt átalakítattam. – Hiába futkosott ide-oda, terhelő adatot nem tudott szerezni. Ezért. Mint fő gyanúsítottat, letörölt a listájáról. Kibékültünk. Egy hónap múlva felháborodottan jött hozzám a vője. -Nézd, a te drágalátos Dácsi bátyád beperelt lopásárt! – mutatta a bírósági idézést. –Mit lehetne tőle ellopni, mikor semmije sincs? Még ha volna, akkor sem vennék el tőle semmit! Ebben biztos voltam. Mindenki tudta, hogy már évek óta haragban vannak, s egymást messzi ívben elkerülik. Tanácstalan helyzetemben mégis megpróbáltam össze-vissza beszélni, hogy megnyugtassam. A familiánk kíváncsian várta a tárgyalás eredményét. Józsi első útja hozzám vezetett. Nevetve mesélte el a bírósági eseményeket. Dácsi bátyám azt állította, hogy ő lopta el a nadrágját, és kicserélte egy hitványra. A bírónő orra előtt még meg is lobogtatott egy ősrégi nadrágot. Nahát! Magam elé képzeltem a bírónőt, ahogy egy jót nevet a pereskedőn. Minek kéne egy jól öltözött, fiatal férfinak egy öregember ódivatú jersey nadrágja! Főleg, ha a méreteik teljesen különbözőek! Másnap meglátogatott Dácsi nagybátyám is. Szegénykém, sírva mondta: -Lányom, az a senkiházi, még a bírónőt is lefizette! Hát mit tudtam volna erre mondani? Hallgattam. És biztos voltam bene, hogy az a fránya nadrág valahol ott lapul a szekrényben a többi között.

Le romipenge chorripeske rakhadyipeski pecipija Sas varikaj ande kado them duj chache romane phral. O majterno phral kasavo chorro sas, hoj pa dyeseste pe dyeseste dabasas ando pesko kher xamasko, apol sas les but shavora, sar si pe churo le xiva, tena majbut. Le majphure phrales nas les chi jekh shavo chi, de kasavo barvalo sas, hoj rumusarde haj rinchedyile sas leste le but sakofalo xamaskura, ke chi zhangline te-xan. Nas les nasul jilo, lasho phral sas, zhutisardas peske terne phrales: xamaskura, gada das leske shavorenge, haj v’ inke love das leske, de so das, sa gelas-tar avri prisalyilas anda le chorre, terne phralesko vast. So te kerav lesa, sar te zhutij pe leste, aba butvar gindisardas pes ande leste, ke dikhlas, hoj akarsode del, o Chorripe kothe si haj sa xal lestar. So gindisardas pes jekhar o chorro rom? -Aj, Devla, barij tyi voja! De sostar mares man kade, ke me kasavo chorro som sar mure shavora bokhajven? Akanak zhav-tar ande luma – phendas peska romnyake. – Rodav le Suntone Devles, haj kaj arakhav les kadalesa rolyasa dav duj-trin pe peski dumo, sostar inke lel vi kodo mandar, so si man. Le mure phraleske sagda del, haj chi lel lestar khanchi. Kana lel pes po drom o chorro rom, lesko phral dikhlas karing zhal. Gelas angla leste kaj ekh valya, haj po podo tele shutas jekh bufari pherde lovenca. Kana o chorro rom kothe reslas kaj o podo voj phendas ande peste: -Andre phandav mure jakha, te dikhav, hoj shaj zhav perdal phandande jakhenca pe kado podo? Vi kade avka kerlas sar phendas. Phandande jakhenca gelas perdal po podo, chi dikhlas o bufari phere lovenca, haj ushtyadas perdal po kodi. Lesko phral tela o podo sas, kana dikhlas hoj lesko phral chi arakhlas o bufari, atunchi phendas: -Mure phralesa nashtig kerav khanchi, ki o Chorripeski zor lel pes, haj chi mukel-tar ande lesko vast. Te kothe shaj dos muro intrego mishtyipe haj barvalipe chi zhutilas pe peste khanchi. Hajkam vazdela pe leste o Sunto Del, t’ arakhalela les! Haj las pes o barvalo phral, haj gelas khere. O chorro rom gelas majdur le dromenca, gelas vi ratyasa, vi dyesesa haj pe –kh majdur reslas le dromenca. Baro shil sas, pe leste numa jekh chorre gada sas, sas les jekh guba pherde xivesa kaj shel shimijakura perdal shaj nashilinesas pe xiva, ke zurales nasul guba sas. Jekhar kothe reslas kaj ekh baro vesh, haj so dikhel, pe veshesko agor pasha e bari jag jekh parno, phuro manush parne shoresa beshel haj tatyol. Lesko shor kasavo baro sas, hoj zhi kaj mashkar reslas. Naisardas le phure manusheske. -Te del o Del lasho dyes, mure phure manusha! -O Del, o Sunto andas tut, mure shave! So rodes tu kathe kana kasave shileski vrama si? -O, mure phure papona, barij kadi vorba! Me chorro manush som, si man but shavora. Majbut si, sar po churo si le xiva, de shaj si, hoj v’inke dujenca-trinenca majbut…… Chi zhanav chi lenge anava, kasavo but shavora si man. Kasave chorre sam, murdalvas la bokhatar, chi ashol khanchi love amende. Avilom-tar pe baro drom,t’arakhav le Devles, haj te pushav lestar, sostar kerel manca kasavo chorripe. T’arakh les, atunchi kadale rolyasa malavo les trin pe pesko dumo! -Ova, ova, muro shavo! Hatyarav so phenes. Akanak ashun man tu, so phenav tuke! Tye phralesko barvalipe vi pala kodi barola, de o Sunto Del kodi vi tyi nasul, xivasli guba lela les tutar. -Haj sar vorbis tu kade, tu phuro bengalo manush? Kon san tu? Las les peski rolyi haj vazdelas les, de atunchi aba chi diklas khonyikas. Atunchi las sama o chorro rom, hoj kado phuro manush sas o Sunto Del, kaver nashtig sas. -De sostar phendas, hoj v’inke kodi nasul guba lel tele pa mande? – phendas ande peste. -Apol te na lel pa mande e guba, me lav les tele! Tele las haj shutas pe jag, phabardas. Kana tatyilas kaj la gubaki jag, las pes opre haj gelas majdur. Sar gelas perdal o vesh, ande veshesko agor dikhlas jekha phura gazha, kon daba zhanglas te-zhal, kasavi phuri sas. Pe lako phiko ingerdas shuke kranzhi. -Te del o Del lasho dyes, mure phure deja! -Lasho dyes t’avel vi tuke, mure shave! -Kaj ingres kadal kranzhi, mure deja? -Kathe ingrav len ande muri kolyiba, ke zurales shil si haj andre kamos te-tatyarav. Pala kodi kamos te-pekav jekh cerra manro. -Ova, hatyarav! No, atunchi de kathe le kranzhi, muri lala, ingrav les tuke ande kolyiba. Las kathar e phuri gazhi le kranzhi, las pe pesko dumo haj geline. -Haj so karing phires tu kathe, mure shave? -O mure dejora, barij vorba kadi! -Dikhav, nango san, ke naj pe tute zubuno chi, numa gad. Apol shil si. -Sas man ekh chorri guba, de ande muri xolyi phabardom les. -Sostar phabardan-tar? -Arakhlom pe veshesko kaver agor jekhe phure manushesa, haj phendas, hoj o Sunto Del lela mandar muri guba, so sas xivardo! -Chi zhanes, kon sas kodo phuro manush? -Gindisarav man, hoj o Del sas. -Hajkam azbasas varisosa? -Phendom leske, me kamos te-maladyuvav le Devlesa. Sostar del pe mande kasavi bari prikezhija. V’inke kodi phendom, te arakhlo lesa. Atunchi kadalesa rolyasa trin do pe lesko dumo. -V’inke akanak shinesas les, te arakhlesas les? -Akanak aba chi shinos, ke aba dikhlom, hoj n’avla lasho dyelo. -Te chi kames majbut te-azbas le Devles, atunchi ash tu mande trin dyes, zhutisar mange! An mange kasht majbut anda vesh, te shaj kerav bari jag ando bov, na te meras ando shil, te avel o paho! Las pes e phuri gazhi haj kerdas xumer haj kerdas trin bare manre. -No, dikh, kathe si jekh manro, khere ingresa tyire shavorenge! De akanak amen te paruvas rolyi! Kana khere resesa, dikhlesa, hoj o Chorripe kothe beshel ande tya kolyibako xorno. Na dara, tena phen tya rolyake: ” Mar, muri rolyi le Chorripes, zhi kaj voj si ande muro kher! „Haj t’avel ande tyo vast jekh kokalo, so shushoj, haj phen leske, te zhal ando kokalo, haj shuv andre jekh kaga, haj pala kodi shuv o kokalo ande valya! Vi kade kerdas o rom. Naisardas-tar kathar e phuri gazhi. E phuri gazhi sas o Sunto Kurko! O chorro rom bara vojasa ingerdas khere o manro, chi xalas anda o manro, ke zhanglas le peske shavora sa bokhajlej, naj so te xan. Kana dikhline les le peske shavora aba nashle kaj leste haj cipisardas: -Avel amaro dad, avel amaro dad, avel amaro dad! Nais Devleske, hoj avilas palpale! O chorro rom andre gelas ande kolyiba, kothe das o manro le shavorenge, hoj te xan, pala kodi las e rolyi haj phendas lake: -Mar, mar muri rolyi, le Chorripes! E rolyi kerdas e butyi, mardas le Chorripes, sa bum-bum kerlas! O Chorripe cipisardas: -Na mar man, mure gazdona! Na mar man, mure gazdona! -Chi azbav, de ker so phenav! Kana o Chorripe kothe gelas leste o rom phendas: -No, zha andre ande kado kokalo! -Sostar? -Me phenav, zha andre ando kokalo! Kathe sovesa, hoj te n’avav sagda chorro! Avri mukav tu dyesesa Kana o Chorripe andre garadyilas ando kokalo, o rom shutas jekha kagasa, pala kodi ingerdas o kokalo kaj e valya haj andre shudas ando paji. Nachilas jekh dyes, nachilas duj, nachilas trin haj kerdyilas majmishto sakofalo. So kerlas butyi kekava, bikindas les mishto. Kindas jekhe grastores haj jekh chorro vurdon, Kana leske shavora barile vi von keren butyi, phirline ande forura, bikindine-kindine, barvale kerdyiline. Sas len aba vi guruv, vi bakro. Jekhar jekh dyes le chorre romesko phral gindisardas pes, hoj leski romnyi phendas, te anel varikathar kishaj, ke te makhel opre e kinda. Vi gelas-tar kaj e valya haj las les lopatosa o kishaj anda paji. Jekhar numa dikhlas o kokalo. -Aj, Devla, sosko shukari kado kokalo! – cipisardas opre. – Lasho avla le zhukleske, ingrav khere! Phangrav-tar haj kothe dav le zhukleske te xal! Sar phenda, vi kade avka kerdas. Khere las o tover haj phanglas o kokalo. Kana phanglas o kokalo, o Chorripe avri xuklas: -No mure gazdura, kathar akanak tu avesa muro gazda! – haj vi shutas pes ande lesko kor, beshlas. Le barvale manushes bakre, guruvnya, le grast murdajline. Tela duj-trin shon chorrajlas, nas les so te xal, lesko chorro phral das les te-xal. Kana o Choripe dikhlas, hoj vi voj murdajvel la bokhatar, ginisardas pes, haj gelas kaj terno phral. -Akanak tu de man te xav – phendas leske. – Akanak aba tu avesa muro gazda. Chi murdajvav zhi kana sako rom n’avla muro gazda! Datunchara phirel ande luma o Chorripe, jekhe romestar zhal le kavreste, azbal len garibasa, brigasa, haj chi mukel hoj von barvale te kerdyon. Datunchara si le rom sa chorre manusha. Ashen le Devlesa!

A cigányság szegénységének eredetmondája Volt valamikor ebben az országban két cigánytestvér. A fiatalabb testvér olyan szegény volt, hogy napról napra alig akadt a házában betevő falat, pedig annyi gyereke volt, mint a rosta lika, ha nem több. Az idősebbik testvérnek nem volt egyetlen gyermeke sem, de olyan gazdag volt, hogy megromlott és megavasodott nála minden ennivaló, mert nem bírták megenni. Nem volt rossz lelkű, jó testvér volt, mindig segítette valamivel az öccsét: ennivalót, ruhát küldött a gyerekeinek, pénzt juttatott neki, de amit adott, az elúszott, kifolyt a fiatalabb testvér kezei közül. Mit csináljon vele, hogyan segítsen rajta, gondolkozott el sokszor, mert látta, hogy akármennyit ad neki, a Szegénység mindent elemészt nála! Egyszer így kesergett a szegény cigány: -Jaj, Istenem, nagy a te akaratod! De miért versz engemet ekkora szegénységgel, hogy éheznek a gyerekeim? Most elmegyek világgá – mondta a feleségének. – Megkeresem a Szent Istent, és ha megtalálom, ezzel a bottal kétszer-háromszor rávágok a hátára, amiért még azt is elveszi tőlem, amit nagy nehezen szerzek. A bátyámnak meg mindig csak ad és soha nem vesz el tőle semmit! Amikor a szegény cigány elindult, a bátyja figyelni kezdte, merrefelé veszi az útját. Elébe szaladt a patakhoz, és letett a hídra egy pénzzel teli erszényt. Ám a szegény cigány a híd előtt így szólt magában: -Behunyom a szemeimet, hogy végig tudok-e menni csukott szemmel ezen a hídon! Úgy is tett. Ahogy mondta. Csukott szemmel ment keresztül a hídon, és nem látta meg a pénzzelteli erszényt, átlépett rajta. A bátyja pedig, aki a híd alól leste, mi történik, azt mondta: -Nem tehetek semmit a testvéremért, mert a Szegénység a hatalmában tartja, és nem engedi ki a karmai közül! Ha odaraknám a lábai elé az egész vagyonomat ésgazdaságomat, az se segítene rajta semmit. Talán majd a Szent Isten, ha megtalálja! Azzal fogta magát és hazament. A szegény cigányember pedig vándorolt éjjel-nappal. És egyre messzebb, egyre távolibb vidékrekre vezették az utak. Nagyon hideg volt, de neki csak egy rossz, régi suba volt a vállán, amin annyi lyuk volt, hogy akár száz egér is előszaladhatott volna belőle egyszerre. Szóval, nagyon rossz suba volt! Egyszer egy rengeteg erdőhöz ér, látja hogy az erdő szélén egy nagy tűz mellett fehér szakállas öregember üldögéln és melegszik. Az öregembernek olyan hosszú volt a szakálla, hogy a derekát verdeste. Köszönt az embernek: -Jó napot, apókám! -A Szent Isten hozott, fiam! Mit keresel te erre ebben a hideg időben? -Jaj, apókám, hosszú ennek a sora! Szegény ember vagyok és nagy családot nevelek. Annyi gyerekem van, mint a rosta lika, de lehet, hogy kettővel-hárommal több is. Még a nevét sem tudom mindegyiknek, annyian vannak! Olyan szegényen élünk, majd meghalunk az éhségtől, s nem ragad meg nálunk semmi pénz, hogy gyarapodhatnánk. Ezért aztán útnak indultam, hogy megkeressem az Istent és megkérdezzem tőle, miért alázott meg engem ekkora nyomorúsággal. De ha megtalálom, hármat fogok a hátára vágni ezzel a bottal! -Igen, igen, fiam. Értem, amit mondasz. Most hallgasd meg te, amit én mondok neked! A bátyád vagyona ezután is gyarapodni fog, de rólad még ezt a rossz, lyukas subát is leveszi majd a Szent Isten! -Hát hogy mondhatsz nekem ilyet, te ördöngős öregember?! Ki vagy te? Kapta a botját, hogy majd rásóz egyet, de amikor fölemelte, már nem látott senkit. Akkor jutott eszébe a szegény cigánynak, hogy ez az öregember maga a Szent Isten lehetett. -De miért mondta, hogy még ezt a rossz, lyukas subát is leveszi rólam? – zsörtölődött magában. -No, hogy ne tudjon mit levenni, leveszem inkább én! Azzal lekanyarította válláról a subát, fogta, rádobta a tűzre és elégette. Megmelegedett a suba tüzénél, aztán tovább folytatta útját. Alighogy kijutott a rengetegből, megpillantott egy anyókát, aki alig tudott már menni, olyan öreg volt. A vállán egy csomó száraz rőzsét cipelt. -Jó napot, anyókám! -Jó napot legyen neked is, fiam! -Hová viszed ezt a rőzsét, anyókám? -Ideviszem a kunyhómba, mert nagyon hideg van, és be akarok fűteni. Aztán meg egy kis kenyeret is akarok sütni. -Értem, értem! No, akkor add ide ezt a rőzsét, néném, hadd vigyem el a kunyhódig! Elvette az anyókától a rőzsét, a vállára dobta, és mentek. -Hát aztán mit kereselerre, fiam? Jaj, anyókám hosszú sora van ennek! -Látom, nem nagyon vagy felöltözve, pedig hideg van: még kabát sincs rajtad, csak egy szál ing! -Volt nekem subám, de dühömben elégettem. -Hát miért égetted el? -Az erdő másik szélén találkoztam egy öregemberrel, aki azt mondta nekem, hogy a Szent Isten el fogja tőlem venni még azt a lyukas subámat is! -Nem tudod, ki volt az az öregember? -Én úgy gondolom, hogy maga az Isten volt. -Megbántottad talán valamivel? -Elmondtam neki, hogy azért indultam vándorútra, mert találkozni akarok az Istennel. És meg fogom tőle kérdezni, miért sújtja a fejemet ilyen nagy nyomorúsággal. Mondtam még azt is, hogy ha megtalálom, akkor ezzel a bottal hármat fogok ráütni a hátára. -Még mindig megvernéd az Istent, ha megtalálnád? -Nem, nem! Dehogy bántanám! Rossz vége lenne annak, most már látom! -No, ha nem akarod többé bántani az Istent, maradj itt nálam három napig, segíts nekem! Hozzál még fát az erdőből, hogy jó nagy tüzet gyújthassak a kemencében, nehogy megöljön bennünket a fagy! Aztán az anyóka fogta magát, tésztát dagasztott, és három nagy kenyeret sütött belőle. -Itt van az egyik kenyér, ezt neked adom, hazaviheted a gyerekeidnek! És most cseréljünk botot! Amikor hazaérsz, látni fogod, hogy a Szegénység ott ül a kunyhód kéményében. Ne ijedj meg tőle, hanem parancsolj rá erre a botra, amit most a kezedbe adok, a következő szavakkal: „Üssed botom a Szegénységet, amíg az én házamban van!„Ügyelj arra, hogy legyen a kezedben egy üreges csont, amibe be tudod kényszeríteni a Szegénységet. Ha a Szegénység már belebújt az üregbe, az üreg nyílását rekeszd be dugóval, és a csontot dobd bele a patakba! A cigány megfogadta a tanácsot. Elköszönt az öreg anyókától, akinek a neve Szent Vasárnap volt, s aki útra is bocsátotta őt. Vitte a cigány nagy örömmel a kenyeret, hozzá nem nyúlt volna a világ semennyi kincséért sem, hogy legyen mit enniük a gyerekeknek otthon. Amikor a háza felé közeledett, azok már messziről meglátták és szaladtak eléje kiáltozva: --Jön az apánk, jön az apánk, jön az apánk! Hála legyen az Istennek, hogy visszatért hozzánk! Beért a cigány a kunyhóba, odaadta szépen a kenyeret a gyerekeknek, hogy egyenek, aztán fogta a botot és ráparancsolt: -Üssed, botom, a Szegénységet! Elkezdett a bot serénykedni, úgy csapkodott, mint a villám. Jajgatott, rimánkodott a Szegénység: -Ne üss engem, gazdám! Ne üss engem, gazdám! -Nem bántalak, ha azt teszed, amit mondok. Amikor a Szegénység odasomfordált hozzá, ráparancsolt: -No, bújj bele ebbe a csontba! -Miért? -Azt mondtam neked: bújj bele ebbe a csontba! Itt fogsz aludni, hogy ne legyek mindig szegény! Majd kiengedlek, ha eljön a napja. Amikor a Szegénység belebújt a csontba, a cigány bedugta az üreg nyílását egy dugóval, aztán elvitte a csontot a patakhoz, és beledobta a vízbe. Elmúlt egy nap, elmúlt a másik, el a harmadik, és lassankezdtek jóra fordulni a dolgok. Ahány üstöt csak megcsinált a cigány, mindig el tudta adni mindet szerencsésen. A pénzen vett egy lovacskát, meg egy kopott szekeret. Ahogy nagyobbak lettek a gyermekei, dolgozni kezdtek ők is, járták a városokat, adtak-vettek, gazdagok lettek. Tartottak már ökröt, birkát is, szépen gazdagodtak! Egyszer egy nap eszébe jutott a gazdag testvérnek, hogy a felesége meghagyta neki, hozzon valahonnan homokot, mert föl akarja mázolni a konyha földjét. El is ment a patakhoz, és egy lapáttal elkezdte szedni a vízből a selyemhomokot. Egyszer csak kiemelt a vízből egy csontot. -Jaj, Istenem, de szép ez a csont! – kiáltott föl. – Jó lesz otthon a kutyának, hazaviszem! Kettétöröm és odadobom neki, hadd egyen! Ahogy mondta, úgy is tett. Otthon fogta a baltát és jó erősen rácsapott vele a csontra. A csont kettérepedt, s kiugrott belőle a Szegénység. -No, mostantól te leszel az én gazdám – mondta neki, azzal fölpattant a nyakába. A gazdag embernek abban a pillanatban elkezdtek pusztulni a juhai, tehenei, lovai. Két-három hónap alatt úgy elszegényedett, hogy már nem lett volna mit ennie sem, ha az öccse nem hoz neki ennivalót. Amikor a Szegénység látta, hogy itt bizony ő is el fog pusztulni az éhségtől, gondolt egyet és átment a fiatalabb testvérhez. -Tartsál most már te is kicsit! – mondta neki. – Mostantól fogva te leszel az én gazdám! Nem halok meg addig, amig minden cigány az én gazdám nem lesz! Járja azóta a világot a Szegénység, egyik cigánytól a másikhoz megy, mindegyiket nyomorúsággal, szomorúsággal sújtja, és nem engedi, hogy meggyökerezzen náluk a gazdagság. Maradjatok Istennel!